IceSpike
Kiyumi szemszögéből:
Gakuentoshi lakossága 2,3 millió főt számlál, ennek 80%-a diák. Hogy is fejezzem ki magam? A diákok városa nem sima iskolák és egyetemek helye. Rengetegen érkeznek évente reményekkel, hogy fejlesszék magukat és felfedezzék az erőt ami bennük szunnyad. Én is ilyen voltam...
Újabb év veszi kezdetét Gakuentoshi-ben, Tokióban. Lassan két éve élek itt az iskola lakásában és fejlesztem az erőt amit kaptam. Kevesebb mint fél év alatt lettem ötös szintű esper. Nem is akármilyen. Én vagyok a város második legerősebbe. Élvezem az itteni életet, mivel ahonnan jöttem nem volt túl izgalmas kisváros. A legnagyobb kaland az volt amikor vitatkoztam az öreg asszonyokkal az utolsó doboz diétás matcha-zöld teás fagyiért, de itt... Több mint izgalmas. Ma is felmérés van és mint mindig most se tudják lemérni normális módon a szintemet. Már megint az iskola háta mögött lévő hegyoldalt kell eltalálnom az egyik legerősebb támadásommal.
Amint a levegőben van a több méter hosszú és átmérőjű jég tüske azonnal a hegyoldalnak vágom, természetesen teljesen eltűnik a sziklában. Egy kisebb föld mozgás, pór felhő és egy kis enyhe szellő ami hátra viszi a haja, majd újra minden csendes lesz.
- Ötös szintű! - ordítja a felmérő biztos mire a kezembe nyomnak egy lapot és én csak átfutom, majd elsóhajtom magam és lehunyom a szemem.
- Már két tized másodperccel gyorsabb mint tavasszal...
A zsebembe nyomom a kis papírt, majd a papír darab mellé csúsztatom a kezem és felkapom a hátamra a táskám, majd elindulok vissza az iskolába. Ha a következő felméréskor nem lesz több a gyorsasága a támadásnak nagy lesz az esélye, hogy RailGun beelőz és elbúcsúzhatok a második helyemtől.
Amint vissza érek a többiekhez akik a normális felméréseket csinálják azonnal a barátnőm esik a nyakamba sport ruhában.
- Kiyumi-san~! - dalolja el a nevem. - Találd ki ki lett hármas szintű! - lép hátrébb tőlem.
- Gratulálok, Hideka. - mosolyodok el. - Egyre ügyesebb vagy és erősebb. - simítom végig a karom. - A gondolat olvasás is ilyen jól megy?
- Természetesen! - teszi csípőre a kezét. - Már megint ki vagy akadva, hogy alig nőt a támadásod sebessége?
- Mondtam, hogy az én fejembe ne kotorász! - lököm vállba, majd egy kis hapci csúszik ki a számon. A kezemet a számhoz emelem, hogy ne Hidekát locsoljam meg. - Megint megfáztam...
Rendszeres a megfázásom, de nem vészes. Egyáltalán nem szoktam fázni és a betegségem is csak azért van mivel az erőm az egész testemet lehűti. Az orvosok szerint nem kellene túl sokat használnom amit tudok, de muszáj... Csak akkor is ha későn megyek haza és megtámadnak. Tudom, hogy úgy sem lesz semmi bajom.
- Igazán kellene, hogy legyen nálad pár zsebkendő, Kiyumi-san. Fikával az orrodban nem vagy olyan szép. - nyom a kezembe egy zsebit. - Most is ellógod az utolsó négy órát.
- Még szép. - törlöm meg az orrom. - Jobb dolgom is van mint átvenni az esperek szokásait és egyéb marhaságokat. - indulok a főbejárat felé.
- V-Várj! - szól utánam. - Hova mész most?
- Találd ki... - mosolyodok el gúnyosan és tovább indulok.
Egészen addig nem gondolok semmire még látó távolságon belül vagyok neki, majd amint elhagyom az iskola területét minden gondolatom egy valamire kezd koncentrálni. Hol lehet? Hol lehet a fiú aki miatt Gakuentoshi-be jöttem. Ha ő nincs sose tanulom meg irányítani az erőm. Ha csak vissza gondolok az első találkozásunkra, amikor elkeveredve a turista csoporttó, kék vastag keretes szemüvegben és deszka alakkal bele ütköztem pár rossz arcba és próbáltam az erőmet használni, de túl ügyetlen voltam. Ő megjelent és segített nekem. Az amit tudott... Elképesztő volt! Minden támadást amit szórtak rá egy kéz kinyújtással vissza vert, majd amint a három férfi elrohant rám sem nézett csak annyit mondott "Nem sok ember képes a jeget uralni. Minden képen fejlesztened kellene magad". Két éve egyszer sem bukkant fel a megmentőm. Kit is keresek? Az elsőt. Az első számú ötös szintű espert, Acceleratort. Kétlem, hogy emlékezne rám, de egy próbát megérne a dolog.
Mire észbe kapok már több mint egy órája bolyongok az utcán és fülhallgatón keresztül figyelem az Anti-Skill rádióját. Persze ez teljes mértékben szabálytalan, de ha valami nagy felfordulás van a városban azonnal az elhárítókat riasztják és én akkor ugrok, hogy megnézzem mi lehet a felfordulás. Mit is várok? Sose fog előkerülni... Mióta mindenki előszeretettel használja a Level-Uppert azóta hatalmas felfordulások vannak az egész városban. Az utóbbi időben potyára ugráltam ide oda.
Lassan fél hat és még mindig semmi...
- Kiyama Harumi az atomerőmű melletti autópályán, hajt kifelé a városból! Egy túsz van vele. Kazari Uiharu, 1 szintű, a Judgement egyik dolgozója.
Kiyama Harumi? Miért üldözi őt az Anti-Skill? Ha jól tudom valami vetkőző tudós. Mi történhetett amiről nem tudok?
Megtorpanok a járda közepén és figyelem a rádiót. Jó páran nekem jönnek a hirtelen megtorpanásom miatt, de nem érdekel. Ahogy meghallom a lövöldözést és az ordibálást, majd recsegni kezd a rádió és elmegy az a csatorna. Mi az isten folyik ott?!
Szinte azonnal futásnak eredek, de tudom, hogy így sehogy se érnék oda. Magam elé emelem a kezem így egy hatalmas jég hidat emelek magam elé ami az egész város felett készít utat nekem az autópályához. Mögöttem folyamatosan olvad a híd és mire az autópályára érek csak rohanok. Észre veszem a káoszt amit el sem tudtam képzelni. L-Legyőzte az Anti-Skillt?! Észre veszek egy rohanó alakot aki egy kék sport kocsihoz siet. Magam alá célzok a kezemmel, így egy oszlopot formálok amivel ellököm magam a földtől és egészen az autó ig repülök, majd guggolásban landolok a kocsi tetején. Felállok és lenézek a rövid barnás szőke hajú lányra aki befele néz az autóba, majd amikor leesik neki, hogy itt vagyok rám néz. Mély barna szemei egyszerűen gyönyörűek és ahogy csillognak az aggodalomtól... Mit keres itt egy civil? Szóra nyitja a száját, de nem tud megszólalni.
- Egyet se féljetek... - szólal meg valaki a pór felhőből. Fehér köpenye lebegett a nem természetes szél miatt. - Csak elájult a csata hevében.
A lány is hátra fordul és le sem vesszük a szemünket róla. Kiyama Harumi?
- Misaka Mikoto... A hét ötös szintű egyike... - a lányra pillantok. RailGun? Ő? Na ne nevettess! A csaj maximum 14 éves! Ez kész! Azt hittem a híres RailGun elmúlt 17 éves, de nem... - Ő a barátod?
- Azt se tudom ki ez... - néz rám Mikoto.
Szép... én vagyok a második és senki nem ismer meg... Haláli... Csodálom, hogy folyton belém kötnek, ha nem ismernek... Megforgatom a szemem és a derekamra teszem a kezem.
- Ha valaki elmondja mi ez az egész akkor talán nem állnék tök hülyén az egész közepén... - szólalok meg.
- Ketten akarjátok felvenni a harcot 10 000 elme erejével? - mosolyodik el a nő.
- Hülye kérdés. - fordul vissza Harumi felé. - Persze!
Azonnal a nő felé rohan aki egy pillanat alatt tünteti el alóla a betont, majd amint fel emeli a kezét tudom, hogy támadni fog. Én is fel emelem a kezem és egy jég falat húzok Mikoto elé, így a robbanás csak a falat éri és meg sem karcolja. Amint eltűnik a por eltüntetem a falat és leugrok a kocsi tetejéről. Zsebre teszem a kezem és elindulok előre, majd RailGun mellett megállok.
- Te... - néz rám a lány.
- IceSpike... - szorítja ökölbe a kezét a nő. - Két ötös szintű? Egyszerre ellenem?
- Gyerek játék! - mosolyodok el. - RailGun rúgjuk szét a seggét!
- Több ereje van. - mosolyodik el a fiatalabb lány is. - Érdekes harcnak nézünk elébe, Dual-Skill!
- Az erőm alapvetően el tér, a lehetetlen Dual Skilltől... Én inkább úgy hívom Multi-Skill!
Szinte azonnal támad. Nem igazán tudom mivel, de muszáj Mikotoval szét ugranunk, hogy ne érjen minket a támadása.
- Hívja aminek akarja, ez nem sokat változtat! - villámokkal kezd támadni, de semmit nem ér ellene. A pajzs amit felhúz könnyedén löki vissza a villámokat. Teljesen ledöbben, majd én is támadok. Amint eltűnik a védő mező az én tüskéim száguldanak felé, de hiába. Vissza fordítja őket és ha nem védekezek engem ölnek meg a tüskék. Vissza kell magam fogni még ki nem találok valamit. Több erőt használ ellenünk, egyszerre. Nehezebb dolgunk lesz mint képzeltem...
- Na mi az? Csak nem azt hittétek, hogy egyszerre csak egy erőt használhatok? - egy erőteljes gúnyos mosoly kúszik az arcára amitől hányni tudnék. Honnan van ennyi ereje? 10 000 elme ereje... Nagyából ennyien fekszenek kórházban a Level Upper miatt... Várjunk csak! Ez a nő... Ő készítette azt a programot!
Nincs sok időm gondolkodni. Hanghullámok siklanak végig a földön, majd megreped az úttest és ugyan azzal a trükkel kerülök hátra, hogy le ne zuhanjak mit a legelején. Leomlik az egész, de RailGunt sehol nem látom. Leesett?
Megállok a szélén a repedésnek és lenézek. A nő teljesen éppen áll a romokon, de Mikotot nem. Pár pillanat múlva valamit mond a nő, de sajnos semmit nem hallok, csak az tűnik fel, hogy egy kisebb szikla darab repül a Multi-Skill felé. Egy penge jelenik meg a kezében és ketté vágja a követ. Valahova mutat, majd megint hatalmas lárma és egy beton tömb esik a földre. Észre veszem RailGunt. A földön fekszik négy kéz láb. Úgy érzem segítenem kellene neki, de egyszerűen nincs semmi kedvem lekeveredni innen. Nem vagyok gyáva csak nem látom értelmét annak, hogy segítsek neki. Ő is ötös szintű! Képes megvédeni magát. Hosszas beszélgetésüket az szakítja meg, hogy Mikoto fekete izéi fel repülnek, majd a nőt veszi célba és mielőtt felnyársalhatná a tudós fala emel amit nem képes átvágni a támadás.
Látom, hogy mozog a nő szája, de nem hallom. Kinyújtja oldalra a kezét és felemeli a kukát ami tele van üdítős dobozokkal. Mire készül azokkal? A dobozok felrepülnek és ide érzem az erőt ami a dobozokban gyűl. Az összes dobozt felrobbantja elektromossággal, de valami feltűnik. Mikoto mögött egy ugyan olyan doboz jelenik meg ami össze préselődik, majd eltűnni készül. Gravition? Még mielőtt robbanna egy újabb védő pajzsot ami mos fél gömb formájába terül rá. Felrobban a doboz, hatalmas földmozgás és por amitől semmit nem látok csak a szememmel fürkészem az egész harci zónát, leül a pór és meglátom, hogy RailGun a földön fekszik betemetve. Nem volt túl erős a pajzs, nem csodálnám, ha a robbanás szét törte volna. A nő hátat fordít a lánynak a kezem pedig ökölbe rándul és ugranék le hozzájuk, de még időben nem teszem. Mikoto kipattan a törmelék alól és átöleli a nőt, majd megrázza amire a nő csak ordítással tud válaszolni. Percekig nem történik semmi, majd elengedi a nőt aki a földön landol. Meghallok valamit magam mögül. Még mielőtt hátra néznék sok közepes méretű türkét emelek a magasba, majd szembe fordulok az illetővel. Egy kislány akinek a fején virág koszorú van. Rövid fekete haja össze vissza áll és a sötét kék hosszú szoknyája teljesen össze van gyűrődve. Megijed ezért leengedem a tüskéket.
- K-Ki vagy te?! - dadogja el.
- Az aki nélkül Misaka Mikoto már kétszer halott lenne. - teszem zsebre a kezemet. - Te pedig minden bizonnyal Kazari Uiharu vagy. Egyes szintű.
- I-Igen. - bólint és a kezét kezdi tördelni.
- Kiyumi. - szólal meg a fülembe helyezett kis mikroport. - Hol vagy?!
- Hideka! Valahol! - fordulok vissza a repedés felé. - Most le kell tennem!
- Az autópályánál vagy igaz?
- Hideka!
Meg sem várja, hogy válaszoljak. Leteszi a telefont és pedig idegesen ugrok le RailGunhoz. Mint mindig most is a beszélgetés közepébe csöppenek bele.
- Szándékosan váltották ki a gyerekekből a rohamokat, de késő volt mire rá jöttem... - motyogja el a nő.
- Emberi... kísérlet? - döbben le a mellettem álló lány.
- A tanítványaim soha nem fognak felébredni! - ordítja el magát nekünk háttal Harumi, majd nehezen felénk fordul. - Úgy bántunk velük mint a szeméttel!
- Miért nem szólt az Anti-Skillnek? - teszem fel a drámai kérdést és ökölbe szorítom a kezem.
- Huszonháromszor nyújtottam be a kérelmet... Ha rá jövök mi történt annak idején, akkor felébreszthetném őket... A Tree Diagrammal könnyen megmenthetném őket. Akkor végre ők is boldog életet élhetnének! - teszi a jobb szemére a remegő kezét. - De huszonháromszor utasítottak vissza!
- Mi?! - vesz egy mély levegőt RailGun.
- Az igazgató is benne volt a kísérletben, így az Anti-Skillre nem számíthatok.
- De ez még nem mentség! - szól vissza Mikoto.
- Ti eszt nem érthetitek! - a mellettem álló lány hátrébb ugrik. - Bármit megteszek, hogy életre keltsem a gyerekeket! Akár az egész várossal is szembe szállok ha kell! - ordítja el magát.
Később egy fájdalmas üvöltés is utat tőr magának amitől már én is hátrálok egy lépést.
- Mi a baj? - kérdezi Mikoto.
- Elszabadult a hálózat... - nyögi ki a nő. - Vége... - a földre rogy én pedig megkönnyebbülök, hogy végre vége ennek az egésznek, de valami elő törik a nőhátából.
Egy magzat alakot ölt. Csukott szemekkel és tűéles fog szerűségekkel. Mint ketten megijedünk az izétől és csak kikerekedett szemekkel kezdjük bámulni.
- Egy... Magzat!? - ordítja Mikoto.
Két szem bukkan elő, majd kinyitja a száját és üvölteni kezd. A kezemet a fülemre teszem, hogy ne halljam a borzalmas hangot. Amint befejezi az üvöltést RailGunra nézek.
- Rendben... - engedem le a kezem a fülemről. - Valami terv?
- Ilyen esperről még soha nem hallottam... - mondja teljesen ledöbbenve.
Újra üvölt és egyben támad is. Ugyan úgy mint a nőnek az első támadásakor a hanghullámok rombolni kezdenek, mi pedig pajzsot húzunk fel, majd amint vége a támadásának le is engedjük és RailGun vissza támad. Egy jó darabot kitép a magzatból, de azonnal vissza nő, sőt nagyobb lesz!
A szörny újra támad, de most az én erőmet használja. Jég lemezeket küld utánunk mi pedig futni kezdünk.
- Nem csak nagyobb, hanem dühösebb is! - ordítom.
- Egy próbát megért! - szól vissza.
- Misaka-san! - szól a lány az egyik oszlop mögül.
- Uiharu-san?! Mit keresel itt?! - szól vissza Mikoto.
Ő megáll és vissza fordul még én a lányhoz rohanok átkarolom és jég falat húzok elénk, még Misaka megsemmisíti a szörny jegét.
- Jól vagytok? - pillant hátra a válla felett.
- Igen, de... - válaszol Uiharu amint víz lesz a jégből.
- Minek jöttél ide?! - fordul hátra.
- Figyelj...
- Ne mozduljatok... - a magzat felé fordul és megint támadásba akarna lendülni.
- Várj Misaka! - szólok rá. - Most jelenleg nem is vesz minket észre.
- Mi ez az egész? - döbben le a lány. - Csak céltalanul pusztít?
- Mintha... fájna neki valami... - nézünk mint a hárman a szenvedő lényre.
Még mi nézzük a magzatot addig az Anti-Skill célba veszi és megállás nélkül kezdik lőni amitől persze egyre nagyobb lesz.
- Hova tűnt a nő? - nézek RailGunra. - Ő talán tudja hogyan kell ezt az izét megállítani.
Mind hárman keresni kezdjük és Uiharu meg is találja. Felé vesszük az irányt, persze én leghátul sétálok zsebre tett kézzel. Halkan sétálunk a nő mellé, majd megállunk.
- Most már nem segíthetek a gyerekeken... Itt a vége... - suttogja el.
- Ne adja fel! - szól a virág koszorús lány. Lassan fordítja felénk a fejét Harumi.
A csendben megforgatom a szemem és magzatra nézek aki hatalmas és egyre csak nagyobb lesz minden fegyver tölténnyel.
- Mi is pontosan ez az izé? - nézek vissza a nőre. - És hogy az istenbe kerül ide?
- Valószínűleg az AIM mezők egyesülésből született... Egyszerűen hívjuk AIM-Burstnek a dolgot. A 10 000 esper AIM mezőjének egyesülése és a Level Upper hálózat adott életet ennek a szörnynek. Vagyis 10 000 esper tudatának megtestesülése.
- Kezdem sajnálni...
- Hogy állíthatnánk meg? - szólalunk fel egyszerre RailGunnal.
- Most erre komoly választ vártok? - mosolyodik el gúnyosan, mire én dühösen bólintok. - A történtek után úgy sem hinnétek nekem.
Uiharu kinyújtja a kezét a nő elé és bele kezd a mondandójába.
- Ön engedett el, igaz Kiyama-sensei?
- Mi? - kérdezz vissza Misaka.
- Magam sem értem miért... - néz maga elé a nő. - Neked ennyi elég, hogy megbízz valakiben? - csukja le a szemeit és egy gúnyosabb hangsúlyba kapcsol.
- Ez nem minden! - halál komoly arccal a nő elé lép, majd elmosolyodik. - Hiszem, hogy tényleg a gyerekekért tette mindezt.
- Hallottál minket? - pislog nagyokat Misaka, Uihara pedig csak bólint.
- Jóságos ég... - motyogja a nő. Persze mind a hárman rá nézünk. - A szörnyeteget a Level-Upper hálózata látja el energiával. Ha eltűnik a hálózat talán megállíthatjátok, majd.
- A Level-Upper megállítható program! - emel fel egy kis memória kártya szerűséget a kis csaj.
- Egy próbát megér a dolog... - szólalok meg. - Viszont... - nézek újra a szörnyre. - Ha ez így megy tovább az Anti-Skill megöleti magát. Talán, ha tehetnénk valamit még Uiharu-chan megcsinálja azt az izét.
- Elterelhetnénk a figyelmét... - néz Misaka is a szörnyre. - Uiharu! Vidd a programot az Anti-Skillnek.
- Értettem!
Mi RailGunnal a szörnyhöz rohanunk még a lány felfele kezd rohanni a fegyveres osztaghoz. Akárhogy ordibálunk a magzatnak nem akar ránk figyelni.
- Leköti az Anti-Skill... - nézek fel.
- Gyorsan fel kell jutnunk! - indul Misaka is a lépcső felé, de megragadom a csuklóját és vissza rántom, majd magam alá célzok és hagyom, hogy az úttest magasságáig emeljem magunkat egy jég oszlopon. Amint fent vagyunk leugrunk és azonnal segítünk az utolsó talpon maradt fegyveresnek.
- Maga mégis mit művel? Nem mi leszünk a hibásak ha megöleti magát! - néz mérgesen a földön ülő szemüveges lányra.
- Kik vagytok ti?! Hogy kerülnek ide civilek?! - néz váltogatva ránk.
- Én is ezt gondoltam először... - kezdek kuncogni.
- Már nem csak Koruko nyaggat ezzel... - forgatja meg a szemét RailGun.
- Most inkább menjetek innen! - ordít a lány.
Ahogy látom, hogy támad odébb rántom a földön pihenő lányt és hagyom, hogy Misaka megfékezze a szörny támadását.
- Csak hagyjuk és akkor nem bánt minket. - sóhajtom és elengedem a lányt.
- Ezt sajnos nem engedhetjük meg magunknak... - szólal meg egy másik Anti-Skilles tag. Fel emeli a kezét és a távolba mutat. - Van fogalmatok róla mi az ott? Egy kísérleti atomerőmű!
- Akkor játszunk! - dobom hátra a hosszú fekete hajam és futásnak eredek, majd a peremnél az úttestnél magam alá célzok és kilövöm magam. Előre szaltóval érek földet, majd pár métert gurulok és fel állok, majd futni kezdek és közben megállás nélkül lövöldözöm apró jég tüskékkel, mire szép lassan felém fordul.
- Támadj! - torpanok meg. - Gyerünk!
Ordítani kezd és jég lemezekkel kezd támadni amit úgy védek ki, hogy hátra fele kezdtem szaltózni. Amint abba hagyja a támadást és is abba hagyom a szaltót és most még nagyobb tüskéket küldök rá.
- Nem vársz meg? - rohan mellém Misaka.
- Bocs. - mosolygok rá és folytatom a támadást vele együtt.
Egyre fáradtabbak vagyunk, de még mindig semmi esélyünk a győzelemre, mert akár mennyit támadunk folyton vissza gyógyul és csak nagyobb lesz. Egyre közelebb van az atomerő műhöz! Egészen olyan közel, hogy sikerül át törnie a falat.
- Fenébe már! - támadok újra. - Mit csinál eddig!?
- Igyekezhetne!
Ahogy befejezzük a pár szavas beszélgetést megszólal valami érdekes hang. A szörny megáll egy pillanatra és az utolsó támadásaink érik. Nem kezd el gyógyulni.
- RailGun! - szólok a lánynak aki azonnal elkezdi a teljes sokkolást és megég a szörny, majd kiterül a földön.
- Vége van? - dől a térdére a lány.
- Még nincs... - a nőre nézünk. - Ameddig nem pusztítjátok el a magot addig nem semmisül meg!
- Erről eddig nem volt szó! - ráncolja a homlokát Misaka. - Mit kéne tennünk?
- Keressétek a magot.
A szörnyre nézek ami megállás nélkül beszél. Elkel pusztítanunk a magot, de annak semmi értelme, hogy találomra nyársaljam fel és kettőnk közül ő hamarabb tudja észlelni az elektromos dolgokat és ha ez a szörny kapcsolatban áll a hálózattal akkor meg tudja keresni.
- Menjen innen, még a végén baja esik... - pillantok a szemem sarkából a nőre.
- Mit számít? - szól vissza. - Bűnhődnöm kell amiért...
- És mi lesz a tanítványaival? - mered a földre Mikoto. - Ha magukhoz térnek az ön arcát akarják, majd először látni. Ha többet nem tesz ilyet, ígérem mindenben segítek. - néz a nőre. - Ne adja fel... Meg aztán... - támad a szörny, de mire észbe kapok addigra RailGun körbe veszi magát elektromossággal. - Nem a szörny okozná a vesztét... Ha nem áll hátrébb én fogom megölni...
Befejezi a lény a támadást, majd Mikoto kinyújtja a kezét és az egész szörnyet elektromosság zárja körbe. E-Ez... Soha nem gondoltam, hogy ilyen erős! De most... A csápokat ereszt a lányra, de ő csak levágja azokat. Minden támadást kivéd, majd felém fordul.
- IceSipke... Segítenél? - mosolyodik el és elő vesz egy apró pénzt és kilövő helyzetbe állítja. Csak elmosolyodok és mellé lépek ki emelem a kezem magam elé és egy hosszú jég tüskét hozok részre, majd megvárom még támad. A mag kirepül én pedig egyenesen a magba állítom a tüskét, majd növelek az átmérőjén és szét repesztem.
~~~
Lent állunk Misakával és Uiharuval, nézzük, hogy Kiyamát a rendőrségi autóba vezetik.
- Mi lesz most a gyerekekkel? - kérdezi a virágos lány.
- Természetesen nem mondtam le róluk. - mosolyodik el a nő. - Újra fogom kezdeni a kutatást. Legyen az börtön vagy világvége, a memóriám mindenhova elkísér. Azonban továbbra sem válogatom meg az eszközeimet. Ha nem tetszik gyertek és állítsatok meg, ha tudtok. - hátat fordít nekünk, majd beszáll a kocsiba és bezáródik az ajtó.
Mi csak gúnyosan végig nézzük még a fogoly kocsi elmegy, majd egy taxi gurul be és egy rózsaszín hajú lány száll ki, majd Misaka nyakába teleportál.
- Onee-Sama! - kezdi csókolgatni a lányt. - Féltem, hogy bajod esett! - a földre borulnak és a teleporter RailGun csípőjén ül. - Tele vagy karcolásokkal... - kezd ördögi nevetésbe. - Annyi erőd sincs, hogy megrázz... Hadd segítsek pár puszival... Jut eszembe. - néz a lányra. - Jött egy hívás a kórházból. A Level-Uppos betegek mind felébredtek. Az egész a te érdemed Uiharu. Most pedig Onee-sama... - fordul vissza a lányhoz.
- Mit csinálsz!? Mássz le rólam! - kezd kapálózni Misaka.
Hatalmasat sóhajtok, majd megfogom a lányt a pólója nyakánál és leemelem a lányról. Először mérgesen mered rám, majd szóra nyitja a száját.
- Ki vagy te, hogy bele szólsz Onee-sama és a köztünk lévő kapcsolatba? - bök mellkason.
- Először is... Sokkal idősebb vagyok... - ütöm le a kezét rólam. - Másodszor... hozzám ne merj érni...
Érzem, hogy meg fagy körülöttem a levegő és a föld is deres lesz. Sose bírtam elviselni, hogy valaki hozzám ér. Lehet az volt az oka, hogy régen képes voltam a szüleimet súlyosan megfagyasztani. Igaz azóta már tudom irányítani az erőm.
- Ha már itt tartunk... - áll fel a földről Misaka. - Mi a neved? Te tudod az enyémet és is hagy tudjam ki az aki segített.
- Kiyumi... Hishida Kiyumi... - nézek rá.
- Örülök, hogy találkozhattam egy ilyen erős ötös szintűvel. - kezd mosolyogni. - Remélem még látjuk egymást Hishida-san. - nyújt nekem kezet.
- Én is remélem Misaka-san. - fogom meg a kezét és az én szám is felfelé kezd ívelni.
- Kiyumi-san! - szalad felénk valaki. - Kiyumi-san!
Felismerem a barátnőm hangját és azonnal oda kapom a fejem. Aggodalommal az arcán rohan felém piros arccal. Lelassít és megáll, majd végig mér.
- Megijedtem amikor kinyomtad... - szökik egy mosoly az arcára.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - pislogok rá nagy szemekkel.
- H-Hát tudod Kiyumi-san... - teszi a tarkójára a kezét és hátrál egy lépést.
- Már megint a fejemben kotorásztál telefonon keresztül!? - kapom el az egyenruhája nyakát. - Ha így folytatod akkor egyik reggel arra kelsz, majd fel hogy kopasz leszel...
- Psychometry vagy? - kérdezi Uiharu. Elengedem a barátnőm, majd bólint. - H-Hányas szintű?
- Most lettem hármas... - sóhajt egy nagyot.
- Hé! Hideka! - fordítom magam felé. - Így is sokat fejlődtél! Már telefonon keresztül a fejemben jársz! A következő az lesz, hogy irányítani fogsz engem.
- Nem vagyok én egy Mental Out. - kezd nevetni. - Inkább foglalkozz magaddal!
- Jól van... - fordulok el tőle és elő keresem a telefonom. Feloldom és vissza csatlakozok az Anti-Skill rádiójára, majd a fülembe rakom Headsetet.
- Már megint eltűnsz? - néz rám a barátnőm. - Még mindig nem értem ezt az egészet...
- Hova mész? - kérdezi Misaka.
- Hosszú... - fordulok feléjük. - Gondolom nektek is sok dolgotok van még... - pillantok Uiharura. - Menjetek csak. Sietek haza, Hideka... - teszem zsebre az egyik kezem.
- Látjuk még egymást? - szól utánam a teleportáló.
- Ki tudja? - pillantok hátra. - Talán még kihívom a híres RailGunt egy harcra.
- Ha szabad kérnem akkor látni akarom milyen vagy amikor nem csak szórakozol. Láttam, hogy meg sem erőltetted magad. Egy karc sincs rajtad.
- A jég miatt gyorsan gyógyulok... - pillantok magamra, majd egyenesen a kezembe tüsszentek.
- Már megint jég csap lóg az orrodból. - lép hozzám Hideka és a kezembe nyom egy zsepi. - Vegyél magadnak egy csomagot.
- Kösz...
Megtörlöm az orrom és már kezdem azt csinálni amivel a kocsi elején landoltam folyton magam alá lőttem a kezemmel és csak azon voltam, hogy vissza jussak a városba. Remélem még találkozunk Misaka Mikoto!
